2010. június 29., kedd

Emma és Lisa Hannigan sapkája/Emma and Lisa Hannigan's hat

Sok helyen lehet olvasni, milyen fontos szerepe van a gyermek életében a zenének,  hogy már az anyaméhben imádják Mozartot - a későbbiekben még lesz szó arról, Emma mit hallgatott szívesen odabent. Számtalan tanácsot találhatunk arra is, mivel nyugtathatjuk meg nyűgösködő gyermekünket - a bebugyolálástól kezdve az autóba ültetésen keresztül a pumára fektetésig. (Ez úgy hangzik, mint egy rossz szóvicc: pumára fektetni, értik ugye, nem oroszlánra, pumára, hahahaha...)
Emma esetében jelenleg a legbiztosabb megoldás egyik nagy kedvencünk, Lisa Hannigan. Egyenesen hipnotikus hatással van rá. Újra és újra, egymás után hatvanhétszer is.



És kérem szépen az sem mindegy ám, melyik dalt hallgatjuk meg tőle, mert Emmának - és az anyjának is - azok a kedvencei, amelyekben ezt a vicces sapkát viseli.



Régóta keresem egy ilyen sapi leírását, eddig sajnos hiába, pedig nagyon szeretnék egy hasonlót. Marad a próbálgatás, kitalálás, hátha lesz belőle valami használható. (Az normális, hogy kint kánikula van és én sapkát akarok kötni?!)
Lisa Hannigan's fairy music always (again and again, sixty-seven times in a row) mesmerize and calm dawn Emma when she is grouchy. Our extra-favourites are these two videos above and I love so much this funny hat she's wearing. I'm hunting for a pattern like this  for a long while but haven't find any yet. So I have to try knit one without a pattern and hope it will turn out well. (Is it normal, that the weather is so hot outside and I'm dreaming about hats?!)

2010. június 27., vasárnap

Erich Kästner: Amikor kissrác voltam; Emil és a detektívek/Erich Kästner: When I was a little boy; Emil and the detectives

Vannak gyerekkönyvek, melyeket újra és újra el kell olvasnom, annyira imádom őket. Erich Kästner művei jelentették eddig a sajnálatos kivételt: nagyon szerettem őket annak idején, A két Lottit majdhogynem kívülről fújtam, de felnőttként - nem tudom, miért - még nem kerültek a kezembe.
Nemrég rábukkantam Kästner Amikor kissrác voltam című könyvére, melyben családja történetét és saját gyermekkorát meséli el, a rá jellemző kedves, az olvasót személyesen megszólító, közvetlen stílusban.


Mindenképp érdemes gyermekünk kezébe nyomni, ha éppen Kästner műveit olvassa, de felnőttként is élvezetes olvasmány, nekem pedig azért is különleges élmény volt,  mert megfogalmazott egy érzést, mely többször fejbe kólintott már engem is: olyan gyermekkori emlék tört fel valahonnan az agyam ismeretlen részéből, melyre egyáltalán nem emlékeztem, míg valamilyen formában elém nem került egy tárgy,  vers, rajz vagy bármi más, amely előhívta:
"Az emlékek nem fiókokban, nem bútorokban és nem is a fejben lakoznak - bennünk élnek. Jobbára szenderegnek, de élnek és lélegeznek, s fel-felnyitják a szemüket. A tenyerünkben, a talpunkon, az orrunkban, a szívünkben és a nadrágunk fenekén. S amit egyszer megéltünk, évek és évtizedek múlva hirtelen visszatér, és hirtelen ránk pillant. És azt érezzük: nem is tűnt el soha. Csak aludt. És ha egy emlék felébred, s kidörzsöli szeméből az álmot, megtörténhet, hogy ettől más emlékek is felriadnak. S minden úgy történik, mint reggelenként egy közös hálóteremben." 
Miközben ezt a kötetet olvastam, rátaláltam az Emil és a detektívek egy régi példányára is egy bolhapiacon. Érdekes volt újraolvasni, egyrészt a Kästner édesanyja és Emil édesanyja közti párhuzam miatt, másrészt mert az én imádott Berlinemben játszódik. Furcsa módon végig az járt a fejemben: te jó ég, ez arról szól, hogy egy felnőtt meglop egy gyereket! A két Lotti pedig arról, hogy szintén felnőtt emberek szándékosan szétszakítanak egy ikerpárt és ezzel tulajdonképpen lemondanak az egyik gyerekükről. Hm, vajon mennyire optimista lélekre vall ez? Sürgősen meg kell keresnem A két Lottit, hátha mégsem olyan szomorú, mint ahogyan azt most gondolom.
There are some children's books I have to read and read again because I love them so much. When I was a child I loved Erich Kästners novels - I almost knew by heart Lisa and Lottie - but I haven't read again any of them  up to the present. Recently I found this book about the writer's childhood and about his family history. I think it's worth giving it to our kid, if he/she is actually reading Kästner's great novels. And now I'm touched by a quotation from this book describing a strange feeling I experience  now and again: forgatten memories from my childhood coming up influenced by a poem, a drawing or simply just a gadget or anything else:
"Memories exist not in the drawers, not in the furnitures, not even in our minds - they are living inside of us. Mostly just napping, but living and breathing and opening their eyes sometimes. On the flat of our hand, on our feet, in our nose, in our heart and on the bottom of our trousers. And the experiences we lived through  long time ago, in years and decades coming back out of the blue and glancing at us. And we see they were not lost at all. Just slept. And if a piece of memory wakes up and sweeps out the dream from the eyes it could easily happen that other memories will be startled out of their sleeps. And everything comes to pass as mornings in a common dormitory."
I found a copy of Emil and the detectives on a flea market, as well. It was interesting to read it again, because of the similarity of Emil's and Kästner's mothers and because it takes place in Berlin, my adored city. But my thoughts are running on this: "Oh my God, the story is about a man who stolen from a child!" And as a matter of fact Lisa and Lottie is about parents who had gave up one of their own twin. I have to read again Lottie's story because it sounds so sad now.

2010. június 20., vasárnap

A megtalált paradicsom/Finding my cooking mojo

Lassan már egy hete is annak, hogy semmi, de semmi, de semmi, de tényleg semmi kedvem nem volt főzni. Új recepteket sem próbáltam ki hosszú ideje. Amikor tanácsot kértem egy kedves barátunktól - aki isteni szakács -, mégis mit főzzek, többek között a töltött paradicsomot javasolta. 


Szerencsére hallgattam rá, összeszedtem magam és elkészítettem egy kukoricával töltött változatot, amit már régen kinéztem magamnak. Ennyi volt az egész: 
- néhány paradicsom tetejét levágtam, a belsejüket kikapartam (és félretettem másnapra tésztaszósznak), sóval, borssal meghintettem
- a töltelékhez olívaolajon karikára vágott póréhagymát és szalonnát pirítottam, bazsalikommal fűszereztem, majd kenyérkockákat adtam hozzá, ezután pedig aranybarnára pirítottam (öööö... igazság szerint az első verziót szénfeketére égettem)
- sóztam, borsoztam, kukoricát és kockára vágott sajtot tettem bele, petrezselyemmel megszórtam, majd pici kavargatás után a töltelékkel megtöltöttem a paradicsomokat
-  körülbelül 20 perc sütés után el is készült, nagyon finom lett.
Az eredeti recept a 101 olcsó étel című könyvben található. 
I haven't got any idea what to cook recently. One of our friends - who is a brilliant cook, the real Hungarian Gordon - suggested me the filled tomatoes. I made this version:
- slice off the top of the tomatoes, discard their piths, salt and pepper them
- for the stuffing heat olive oil, add leek, bacon, basil, chopped bread and frizzle it (at first - to tell the truth - I burnt the whole thing to the ground)
- then add corn, chopped cheese, parsley, salt, pepper and stir it
- fill the tomatoes and bake them for 20 minutes. That's all.
The original recipe is from this book.

2010. június 15., kedd

Krumplihéjpite Irodalmi Társaság/The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society

Azóta, hogy láttam a Váratlan utazást, szeretnék Avonlea-ben élni. Azóta, hogy láttam a Szívek szállodáját, szeretnék Stars Hollowban élni. Azóta, hogy olvastam a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, szeretnék Guernsey szigetén élni. 


Ami összeköti e három alkotást, az nem csak a kedvesség, a báj, az irónia, hanem elsősorban a szeretnivaló szereplők, akiknek embersége, bátorsága, humora sokáig nyomot hagy a nézőben/olvasóban. A Krumpléihéjpite igazi "élményolvasmány". Hihetetlenül szellemes, könnyed - és elismerem, nőies, de cseppet sem negédes - stílusban megírt levélregény. Az imádnivaló főszereplőnő és az irodalmi társaság tagjainak élete mellett a regény másik szála a német megszállás idejéből villant fel néha torokszorító képeket, melyek ellenében mindig ott vannak azok a pillanatok is, melyek az újrakezdést, egy közösség lelkierejét és természetesen a könyvek szeretetét mutatják be. A magam részéről nem csak ahhoz kaptam kedvet, hogy Guernsey-re költözzem, de ahhoz is, hogy levelet írjak. Igazit, töltőtolllal. Legkésőbb karácsonykor. 
Since I saw Road to Avonlea I want to live in Avonlea. Since I saw Gilmore Girls I want to live in Stars Hollow. Since I read The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society I want to live on Guernsey. I love all of the characters full with humanity, bravery and humor. I took a fancy not only to move on Guernsey but to write letters. Real letters with fountain-pen. At latest at christmas.

2010. június 13., vasárnap

Kockás-virágos pillowcase dress/Checks-floral pillowcase dress

Születésnapi ajándékként készítettem egy négyéves királylánynak az alábbi - nem annyira fenséges, de reményeim szerint a mindennapokban jól használható - ruhát. 


A korábbi topnál már használt tutorialt vettem ismét alapul. Úgy terveztem, készítek hozzá egy rózsát dísznek - egyrészt, hogy mégse legyen annyira hétköznapi, másrészt a virágos anyag virág után kiáltott -, de varrás közben jött az ötlet, mi lenne, ha egyszerűen csak az anyag mintáját használnám. Így aztán az egyik csokorból született dísznek egy applikáció.


Ezen zseniális egyszerű ötleten felbuzdulva varrtam gyorsan egy karkötőt is, csak csomóra kell kötni,  gondoltam, így legalább nem ronthatom el a bőségét.


Az viszont eszembe sem jutott, ami pedig minden négyéves királylány számára evidens: ez nyakék, nem  is karkötő!

 
Akár karkötő, akár nyakék, a lényeg mégiscsak az: Isten éltesse az ünnepeltet!
I made this dress for a four year old princess as a birthday present. I used this tutorial again. Instead of sewing a flower from the floral fabric, I used a bouqet print from the fabric to decorate the dress. And from another part of the fabric I made a bracelet. Or rather it was just my idea. Every four year old princess knows: this is a necklace. Either bracelet or necklace, happy birthday to the little princess!

2010. június 3., csütörtök

Tik-tak, tik-tak.../The following takes place between 11 pm and 12 pm

Emma néhány hónapos volt, amikor a játszótéren az ölembe vettem, hogy nézelődhessen.  Egyszer csak odafutott hozzánk egy édes, copfos kislány és megkérdezte: - Mi lesz belőle? Katicabogár?  
Ha újra megkérdezné, nagy bajban lennék, mert Emma érdeklődése felettébb szerteágazó. Két hónaposan már a matematika nagy kérdéseivel foglalkozott: 

 

Hat hónaposan felfedezte az olvasás örömét:


Kilenc hónaposan kirakta a bűvös kockát: (Nem, nem úgy, hogy lerágta a matricákat és visszaragasztotta.)


Most, egy évesen pedig tollat ragadott és az alábbiakat véste papírra:


Jelenleg zongorára gyűjtünk.
Several months ago one day Emma was sitting on my arms on the playground when a cute little girl ran into me and asked: - What will she get? Ladybird? 
If she asked me again I would be in trouble because Emma is interested in so many disciplines: She was two month old when started higher matematics studies. Was six months when became a bookworm. When she was nine months solved the Rubik's cube. And now, as a twelve months old little girl, she grabbed a pen and wrote this: "24". Now we are saving for a piano.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...