Erich Kästner: Amikor kissrác voltam; Emil és a detektívek/Erich Kästner: When I was a little boy; Emil and the detectives

Vannak gyerekkönyvek, melyeket újra és újra el kell olvasnom, annyira imádom őket. Erich Kästner művei jelentették eddig a sajnálatos kivételt: nagyon szerettem őket annak idején, A két Lottit majdhogynem kívülről fújtam, de felnőttként - nem tudom, miért - még nem kerültek a kezembe.

Nemrég rábukkantam Kästner Amikor kissrác voltam című könyvére, melyben családja történetét és saját gyermekkorát meséli el, a rá jellemző kedves, az olvasót személyesen megszólító, közvetlen stílusban.

Mindenképp érdemes gyermekünk kezébe nyomni, ha éppen Kästner műveit olvassa, de felnőttként is élvezetes olvasmány, nekem pedig azért is különleges élmény volt,  mert megfogalmazott egy érzést, mely többször fejbe kólintott már engem is: olyan gyermekkori emlék tört fel valahonnan az agyam ismeretlen részéből, melyre egyáltalán nem emlékeztem, míg valamilyen formában elém nem került egy tárgy,  vers, rajz vagy bármi más, amely előhívta:

"Az emlékek nem fiókokban, nem bútorokban és nem is a fejben lakoznak - bennünk élnek. Jobbára szenderegnek, de élnek és lélegeznek, s fel-felnyitják a szemüket. A tenyerünkben, a talpunkon, az orrunkban, a szívünkben és a nadrágunk fenekén. S amit egyszer megéltünk, évek és évtizedek múlva hirtelen visszatér, és hirtelen ránk pillant. És azt érezzük: nem is tűnt el soha. Csak aludt. És ha egy emlék felébred, s kidörzsöli szeméből az álmot, megtörténhet, hogy ettől más emlékek is felriadnak. S minden úgy történik, mint reggelenként egy közös hálóteremben." 

Miközben ezt a kötetet olvastam, rátaláltam az Emil és a detektívek egy régi példányára is egy bolhapiacon. Érdekes volt újraolvasni, egyrészt a Kästner édesanyja és Emil édesanyja közti párhuzam miatt, másrészt mert az én imádott Berlinemben játszódik. Furcsa módon végig az járt a fejemben: te jó ég, ez arról szól, hogy egy felnőtt meglop egy gyereket! A két Lotti pedig arról, hogy szintén felnőtt emberek szándékosan szétszakítanak egy ikerpárt és ezzel tulajdonképpen lemondanak az egyik gyerekükről. Hm, vajon mennyire optimista lélekre vall ez? Sürgősen meg kell keresnem A két Lottit, hátha mégsem olyan szomorú, mint ahogyan azt most gondolom.

There are some children's books I have to read and read again because I love them so much. When I was a child I loved Erich Kästners novels - I almost knew by heart Lisa and Lottie - but I haven't read again any of them  up to the present. Recently I found this book about the writer's childhood and about his family history. I think it's worth giving it to our kid, if he/she is actually reading Kästner's great novels. And now I'm touched by a quotation from this book describing a strange feeling I experience  now and again: forgatten memories from my childhood coming up influenced by a poem, a drawing or simply just a gadget or anything else:
"Memories exist not in the drawers, not in the furnitures, not even in our minds - they are living inside of us. Mostly just napping, but living and breathing and opening their eyes sometimes. On the flat of our hand, on our feet, in our nose, in our heart and on the bottom of our trousers. And the experiences we lived through  long time ago, in years and decades coming back out of the blue and glancing at us. And we see they were not lost at all. Just slept. And if a piece of memory wakes up and sweeps out the dream from the eyes it could easily happen that other memories will be startled out of their sleeps. And everything comes to pass as mornings in a common dormitory."
I found a copy of Emil and the detectives on a flea market, as well. It was interesting to read it again, because of the similarity of Emil's and Kästner's mothers and because it takes place in Berlin, my adored city. But my thoughts are running on this: "Oh my God, the story is about a man who stolen from a child!" And as a matter of fact Lisa and Lottie is about parents who had gave up one of their own twin. I have to read again Lottie's story because it sounds so sad now.