Egy ideje már mindenféle jeles alkalmakkor az az én szívem vágya, hogy "japánvarróskönyvet" hozzon a postás. Vagy legalább egy kockás papírra írt értesítést, miszerint ismeretlen eredetű csomagot kaptam, bár nem teljesen biztos, hogy az enyém, mert olvashatatlan rajta a címzés, ezért uccu, gyorsan rohanjak a postára, különben jól visszaküldik a feladónak. (Mai napig hálás vagyok a posta kedves, ismeretlen dolgozójának, aki értesített eme kockás papíron, így nem kell újabb cuki szabásminták nélkül élni az életemet.)
Immár 5 azaz öt fantasztikus
"japánvarróskönyv" boldog tulajdonosa vagyok, melyekből eddig
összesen 7 azaz hét ruhadarabot varrtam. A legeslegelső ebből a könyvből készült, itt ni:
Hosszú bevezetés után a lényeg: imádom a japán
szabásmintákat, mert egyszerűek, variálhatóak, továbbgondolhatóak. A ruhák pedig
cukik, vagányak, cukin vagányak, vagy egész egyszerűen szépek. Ennél többet meg
nem is kívánhatna az ember lánya. (Legfeljebb annyit, hogy gyermeke hordja
is őket, de erről majd máskor.)
Így néz ki a könyvben az eredeti modell:
Elegendő anyag hiányában az enyém kevésbé lett pörgős, inkább csak "csippentős".
Igencsak csinoska - de a modell miért nem vállalta a szereplést deréktól fölfelé? Nem ehhez vagyunk szokva, kérem!
VálaszTörlésŐ vállalta, csak az anyja későn jött rá, hogy hülye ötlet volt strandon fényképezni... :)
Törlés