Magdi anyustól a 20-as évekig/ Bonnet in Ivy Teansdale's style


Amikor áprilisban ezt a sapkát varrtam, épp hideg volt. Utána meleg lett. Aztán újra hideg. Utána jó sokáig meleg. Kihasználom, hogy a mai időjárásra való tekintettel talán nem tűnik olyan butaságnak feltenni egy sapkát - igen, tudom, már megint egy sapka -, hiszen ha jönnek még hűvösebb napok, jó szolgálatot tehet egy vékonyabb fejfedő. Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas, télikabátos fotók következnek!


Az eredeti változata egy kölcsönkapott H&M sapka, amit nagyon szeretünk, de a masni a közepén van, ami viselés közben engem erősen emlékeztetett Magdi anyusra, ezért inkább az utángyártáskor oldalra raktam, így már teljesen 20-as évek hangulata van. Ja, és persze kellett rá megkötőt is varrnom, merthogy Emma minden sapkát a "Nem kell kalap, nem kell!" mondat ismételgetésével szed le azonnal a fejéről. (Most jut eszembe, nyári, nap ellen védő sapkája persze nincs neki...)



Az első verzióban a masni  hosszabb volt - inkább propeller lett belőle -, de közbélés nélkül hamar a gyerek szemébe lógott, ezért rövidebbre vettem. Az anyaga újrahasznosított póló, ennek a szívecskés szoknyának a maradékából készült. Alig kell hozzá anyag és megvarrni is nagyon egyszerű. 
Szerettem volna szép, fényképes leírást, de nem sikerült normális képeket csinálni vakuval - elég sötét az úgynevezett varrósarkom -, így inkább lerajzoltam.
I made this bonnet when the weather was cold. Now I know it's usually hot outside but maybe rainy days will come and then this hat will be useful.  I wanted to make a tutorial with lots of pictures but I have to use flash because my crafty space is lightless so I think drawing works better.

Kiszabandók (varrásráhagyással):
Sapka teteje: 2 db 24×13,5 cm magas félkör
Sapka alsó része: 2 db 24×10cm
Masni: 1 db 21×12 cm
Megkötőpánt: 2 db 32×4 cm

Measurement (with seam allowances)
Bodice of the bonnet: 2 pieces 9,5"×5,25" semicircle
Bottom of the bonnet: 2 pieces 9,5"×4"
Bow: 1 piece 8,25"×4,75"
Stripes: 2 pieces 12,5"×1,75"


Megkötő: az egyik végét nyitva hagyva varrjuk le és fordítsuk ki őket. A masnit hajtsuk félbe, varrjuk le úgy, hogy a közepén hagyjunk egy nyílást, ezen keresztül fordítsuk ki és kézzel varrjuk össze a nyitott részt.

Stripes: fold half and sew the long side and one short. Turn out. Bow: fold half and stich around, keep a hole in the middle to turning out. Sew the hole by hand.    

 A sapka alját varrjuk össze a két rövid oldalán, majd hajtsuk félbe úgy, hogy a varrás befelé legyen, a nyitott szélei állnak majd felfelé.  

Sew together the bottoms on the short sides. Fold half, the raw edges up.


A sapka tetejére varrjunk egy-egy kb. 1,5 cm hosszú szűkítőt, majd varrjuk körben össze a két sapkarészt. Gombostűzzük a helyére a masnit és a megkötőket, majd az alsó részt gombostűzzük rá a tetejére, a két részt kb. 1 cm-en egymásra fektetve. (A megkötők és a masni kilógó vége alul van.)

Sew darts on the tops of the bodices.  Stich together the two pieces. Pin the bow and the stripes to the bonnet. Pin around the bottom to the bodice and zigzag it or use overlock stiches, make a knot and you are done.


Overlock vagy cikk-cakk öltéssel varrjuk össze végig körben a két részt, kössük meg a csomót. És kész.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése