Az első South Bay Shawlette/My first South Bay Shawlette


Én úgy voltam az SBS-sel, hogy a második sornál félretettem, mert én kérem szépen, ezt nem értem és nem is fogom érteni. Nekiálltam még egyszer, a harmadik sornál félretettem, mert én kérem szépen, ezt nem értem és nem is fogom érteni.

Harmadszor is nekiálltam és nem értettem, hogy mit nem értettem én ezen, amikor olyan egyszerű és logikus.  Mivel türelmem és fonalam véges volt, ezért Emmáé lett.


Jó rég elkészült már, de ahhoz, hogy ide is felkerüljön, a "Fotózzuk gyermekünket és elkészült munkánkat reggel, amíg beérünk a kisdedóvóba, annak érdekében, hogy új bejegyzést írjunk" utat választottam, mely erősen hasonlít a "Hogyan tegyünk be tíz elefántot a sütőbe" típusú viccekhez.

1. lépés: Adjuk rá, amikor még gyakorlatilag alszik. Fotózzunk, ki tudja, mi lesz később. 


2. lépés: Szabotázs esetén se adjuk fel.


3. lépés: Ha gyermekünk szeretne elaludni a megállóban, fogjuk fel egyedi beállítási lehetőségként.


(Itt úgy tűnik, a térdem nagyobb mint a lányom feje - ami azért túlzás -, de hálás lennék, ha valaki elárulná, miként lehet térdből fogyni...)

4. lépés: Tegyünk úgy, mintha eleve parkoló autókat szerettünk volna fotózni és ne bosszankodjunk, amiért gyermekünk gyorsabban fut mint mi.


5. lépés: Örüljünk, hogy lánykánk jól szórakozott, egészen felébredt, és még a nap is kisütött.


6. lépés: Kezdjünk el horgolni még egy SBS-t.

This is my first SBS made for my little girl. The photos were taken in an early morning while we were going to the nursery.

Megjegyzések

  1. :-DD A kendő nagyon szép lett, tetszetős ez a szegély megoldás!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! A képeken pont nem látszik, de volt lila is ebben a színátmenetes fonalban, most is lila-szürkét horgolok neki, hogy menjen a kendőhöz :)

    VálaszTörlés
  3. A lánykád ismét és még mindig nagyon tetszik! A sztorit imádom. A kendő pedig remekül mutat rajta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az ő nevében is a leírást! Nélküled ez nem jöhetett volna létre. A másodikat már elajándékoztam és talán lesz egy harmadik. Mármint kendő :)

      Törlés
  4. Én is nagyon jól szórakoztam, és tetszik a kendő! Lányka már régóta :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm-köszönöm, hájjal kenegetnek :)

      Törlés
  5. Szép lett a kendő!Tetszik hogy ilyen átmenetes fonalat választottál hozzá.És a képek is nagyon jók!Kedvencem a térdre borulós.Mintha csak az enyémet látnám.Ő is ilyen nehezen kel, és igy küzdök vele reggelente mire nagy sokára magához tér.Bezzeg este....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Mostanában kezdtem csak az átmeneteseket is használni és nagyon megszerettem őket. Ó igen, ez esték...:)

      Törlés
  6. So lovely!!! Love the colour and shape!So gorgeous little girl! Thanks so much for sharing! I'd love for you to visit my blog.
    Happy week!

    Hugs from Portugal,

    Ana Love Craft
    www.lovecraft2012.blogspot.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks for dropping by! I have visited your lovely blog. So nice!

      Törlés
  7. Névtelen10/31/2012

    S milyen jó lesz majd 20+ év múlva visszaemlékezni erre a reggelre! ;-)
    Puszi,
    Panni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony-bizony, de azért nem várom azt az időt :)

      Törlés
  8. Jaj, de jó kis történet! Klassz lett a kendő, a modell pedig bájos. A szemeiben ott a "mindentudás"!:-)

    VálaszTörlés
  9. Naaaagyon szeretem az ilyen sztorikat:))))

    VálaszTörlés
  10. Oh this is so beautiful! I love your pretty model too. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése