Nem vagyunk már ugyanazok, avagy Lego-képet ajándékba!/ Framed pictures with Legos


Talán nem vagyunk már ugyanazok az emberek, akik tizen-, huszonévesen voltunk, amikor a barátaink hétköznapi kis életünknek nem pusztán tanúi voltak, de úgy voltunk összenőve velük, mint a Jóbarátok szereplői egymással. Nem tudunk nap mint nap találkozni, nem járunk tömegesen moziba hirtelen felindulásból és „nem borozunk már többet a gangon”; helyette a város és az ország számtalan pontjára vágyom elköltözni, hogy közelebb lehessünk azokhoz, akiket szeretünk, mert milyen jó is lenne visszahozni ezt a közelséget.


Talán nem vagyunk már ugyanazok az emberek, akik tizen-, huszonévesen voltunk, és ki érti, hogy vehettük fel azokat a rémes ruhákat, de sok mindent szeretünk még most is, amit akkor, és van, akinek a gyermekei már legalább akkora szakértői a Csillagok háborúja-mítosznak, mint ő maga volt kölyökkorában. Ezért nagy kő esett le a szívemről, amikor a fiai is határozottan felismerték Han Solót (azért itt a kérdés nyitva maradt, hogy miért nincs mellénye) és Qui-Gon Jinnt a két Tesz-veszen vásárolt figuráról, akikről én azt is elhittem volna, hogy "Viking baba fura fél stólában" és a "Szomszéd srác baba". 


Ezek az egyszerű kis képek készültek hát születésnapi ajándékként egy melegszívű jóbarátnak, aki nem csak akkor és most része az életünknek, de tudom, hogy mindig is az lesz.
(És persze nem csak Csillagok háborúja-rajongó, de mindenki imádja a legendás főztjét!)
I miss my childhood and the college-years when meeting friends was part of the daily-life. Maybe life won't be the same but we can pass some of our passions down to our children. Like Star Wars-addiction. 
I made these simple framed pictures as birthday gifts to a friend, who and his boys are big Lego and Star Wars fans. To tell you the truth, I'm not. The seller told that these are Han Solo and Qui-Gon Jinn, but I thought they could be "The boy next door" and "The Viking in a strange vest" too. (The chef is simple: my friend is a cooking genius!) And first of all he is a warm-hearted friend - who was, is and will be part of our simple life as long as we live.

Megjegyzések

  1. de jól megfogalmaztad! és mennyire igaz minden sorod...
    biztos örült az ajándéknak az ünnepelt!

    VálaszTörlés
  2. Névtelen4/20/2012

    Hjajjjj!
    Hány éve már hogy nem találkoztunk?

    Panni

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése