Könyvek/Books

"- Marilla, gondolja, hogy lesz majd kebelbarátom Avonlea-ben? - kíváncsiskodott ismét.
- Egy mid?
- Egy kebelbarátom, tudja, bizalmas barátom, egy igazi rokon lélek, akinek megvallhatom lelkem legtitkosabb érzéseit is. Egész életemben egy ilyen találkozásról álmodtam. Nem hittem, hogy valaha is bekövetkezhet, de hirtelen annyi álmom vált valóra, hogy talán ez is megvalósul. Gondolja, hogy van rá esély?"
Én első találkozásunk után azonnal kebelbarátnőmmé fogadtam Anne Shirley-t, és biztos vagyok benne, hogy sok-sok kebelbarátnője van még szerte a világban.

Amikor legutóbb könyvtárban jártunk, általam nagyon szeretett női írók műveire bukkantam az  'Eladó könyvek' részlegen. Na jó, Jacqueline Wilsonról eddig még nem hallottam, holott a könyv borítója szerint ő volt a legtöbbet kölcsönzött brit író 2005-2007 között; a regény címéből kitalálható, hogy ki ragaszkodott hozzá, hogy megvegyük. Szerettem a Kisasszonyok és a Jó feleségek  hangulatát, úgy sejtem, így leszek az  Egy régimódi lány című Luisa May Alcott regénnyel is. Szabó Magda embersége mindig magával ragad, örömmel olvastam körülbelül egy évvel ezelőtt, hogy egy sajtótájékoztatón őt nevezte meg kedvenc írójának Sophie Marceau. Mielőtt azonban bármelyikbe is belekezdenék, szeretném befejezni a regényt, amit épp olvasok, s minő véletlen, szintén egy írónő tollából. Az már pedig tényleg csak hab a tortán, hogy a négy könyv összesen 350 forintba került.
"Marilla," she demanded presently, "do you think that I shall ever have a bosom friend in Avonlea?"
"A - a what kind of friend?"
"A bosom friend - an intimate friend, you know - a really kindred spirit to whom I can confide my inmost soul. I've dreamed of meeting her all my life. I never really supposed I would, but so many of my loveliest dreams have come true all at once that perhaps this one will, too. Do you think it's possible?
Well, Anne Shirley is my bosom friend since I first saw her story and I'm absolutely sure she has many-many bosom friends in the world. So I'm happy that bought the first novel in the library, where were many books for sale. The other books I picked are from women writers too, including one from Magda Szabó, a great hungarian author who is Sophie Marceau's favourite writer. Accidentally now I'm reading a novel from a woman too, hope after finishing it I would have time to start reading one of these. Almost forgot: it was a good bargain. I paid 1,25 euro/1,65 dollar for them together!

Megjegyzések

  1. Vajon miért árusítják ki az ilyen könyveket? Mert elhasználtnak nem látszik. Nem kölcsönzik vajon?

    VálaszTörlés
  2. Anne Shirley mellett Sara Stanley is rokon lélek a Váratlan utazásból, és bizonyos szempontból Hetty King is. :) Találtam valamit, ez is Montgomery:
    "A legszebb és legédesebb napok nem azok, melyeken valami nagyszerű vagy csodálatos vagy izgalmas dolog történik, hanem azok, amelyek egyszerű, kicsi örömöket hoznak, amik úgy követik egymást lágyan, mint ahogy gyöngyszemek peregnek le a zsinórról."

    VálaszTörlés
  3. Látod Julcsi, erre nem is gondolkodtam, azt hittem, beszereztek egy újabb kiadást. Legközelebb megkérdezem.

    Mert mindegyiknek olyan szép lelke van Ági, mint medvééknek!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések