Főzés, kötés mindhalálig/Cooking, Knitting, Murdering



Az már-már közhelynek számít, hogy Agatha Christie annyira utált mosogatni, hogy gyilkos gondolatai támadtak közben, pedig volt másik fele is a mondásának, ami szerintem ennél fontosabb: "A főzés alkotómunka és teljes odaadást kíván..." Ezt én is így gondolom régóta - hah, de nagyképűen hangzik, egyformán gondolkodom vele valamiről, bár az elmúlt években általam készített sajtos és sajtos-tejfölös tésztahadsereg biztos másként vélekedik -, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy másban is megtalálta-e az alkotás örömét az íráson és a főzésen kívül. Tehát a kérdés, ami foglalkoztat: szeretett-e kötni Agatha Christie vagy csak Jane Marple kezébe adott kötőtűt?! Idén 120 éve, hogy született, ezért bízom benne, hogy a sok megemlékezés között valahol tán erre is rábukkanok majd...
Amíg ezt kiderítem, addig is gyorsan elolvastam három könyvét az utóbbi hetekben (A titokzatos kék vonat, Poirot karácsonya, Gyöngyöző cián). Aki szereti a műveit, ezeket is biztosan kedveli. Én továbbra is azt  gondolom, a legjobban megírt regénye Az Ackroyd gyilkosság, a legmegrázóbb a Ferde ház, és a legbájosabb A barna ruhás férfi. Nem tudom, ki hogyan van vele, én akkor olvasom őt, amikor nagyon fáradt vagyok, vizsgaidőszak után mindig ő volt a "levezető" olvasmányom. Tulajdonképpen a krimiszálnál jobban szeretem a regényei hangulatát, ami nekem tengerparti nyaralóhelyekből, uborkás szendvicsekből, bridzspartikból, rózsaágyásokból, könyvtárszobákból áll össze. Többek között. Valami ilyesmi:


It's a platitude that Agatha Christie hated washing dishes. "The best time to plan a book is while you are doing the dishes." - she said. In the other half this sentence said that she had loved cooking and I 'd like to know  for a long time whether she loved knitting too? Or just Ms. Marple had this hobby? While her 120 year anniversary is celebrating this year around the world I hope I find the answer for my question. Recently I read three boks by her (The Mystery of the Blue Train, Hercule Poirot's Christmas,Sparkling Cyanide) If you like her novels you surely like these ones too. I think her best novel written in a superb way is The Murder of Roger Ackroyd, the most staggering is the Crookes House and the loveliest is The Man in Brown Suit. Don't know what about you but I like reading her when I'm exhausted. After exams in the university I used to read Agatha Christie. I like her novel's atmosphere, that - for me - consists of seashorts resorts, cucumber sandwiches, bridge, rosegardens and library rooms. Among others. Something like you can see above. 

Megjegyzések

  1. Most már nekem is olvasnom kell Agathát!Olyan kedvet csináltál hozzá!:)

    VálaszTörlés
  2. Jaj de jó :)! Kíváncsian várom majd a véleményedet!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése