Rend lenne a lelke mindennek/How to organize yarn


Milyen végeredményt kapunk, ha összeadunk engem, a mániáimat és megszorozzuk 42 négyzetméterrel? KÁOSZT! Mivel a lakás egy részét gyakorlatilag elérhetetlenné tették a fonalaim, anyagaim és egyéb kacatjaim, elkerülhetetlenné vált némi rendszerezés. Ennek köszönhetően pillanatnyilag körülbelül fél "költöztetős" doboznyi fonal, másfél doboznyi méteráru és két doboznyi szétfogommajdvágniruhamertvalamirejólesz vált megközelíthetővé már nem csak a pókok számára. Szebb napokat látott, mintás IKEA  dobozok ezek, Emma régóta nyúzza őket. Először csak kipakolt belőlük, aztán ki- és bepakolt, felállt beléjük kapaszkodva, mostanság pedig rajzlapnak használja a belsejüket. 
Így aztán arról álmodoztam, hol tartanám szívesen például a fonalakat és az aktuális kötésemet.


Addig is, amíg nyerünk a lottón vagy legalább elköltözünk, a fonalak maradnak dobozban, a kötésem pedig a piros, rókás szatyorban. (Bár most konkurenciát kapott egy turkálóból beszerzett, csacsis vászontáska személyében.)
Nagyon örülnék, ha megosztanátok velem, ti hogyan tároljátok a hobbitokhoz (hehehe, hobbitok!) szükséges eszközöket!
What's that: me, plus my hobbies, plus 42 square meter? The result is CHAOS! The part of our home was unapproachable due to piles of yarns, fabrics and other stuffs. So I had to do some ordering. Now I have a half box of yarns, one and a half of fabrics, and two boxes full with clothes for refashion projects.
I was dreaming about storage solutions instead of my old IKEA boxes. I would be so happy if you share where you hold your yarns and current knitting.

Megjegyzések

  1. Az a sokfiókos középen...sóhaj...
    A helyzet nálunk sem jobb, mi is hatan élünk 74 nm2-n. Talán annyival jobb az én helyzetem, hogy megkaptam a beépített erkély felét. Oda kell bepaszíroznom minden apróságot. Így szép kosarakról és sokfiókos szekrényekről ugyanúgy csak álmodozhatk, ahogy te:)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is egy ilyen szekrény az egyik nagy vágyam! Bezzeg, ha a bélyeggyűjtés lenne a hobbink...

    VálaszTörlés
  3. Kb. én is ugyanúgy vagyok, mint te. Az anyagaim bepréselem minden szekrényünk szabadon maradt pici helyére, az erre fenttartott 2 polc mellett. De mindig az a vége, hogy úszik a lakás újra, ha keresek valamit. :) És újabban a fonalak is csatlakoztak a kupacaimhoz. Persze itthon nem igen örülnek egyiknek se, de hát ez van. Így továbbra is csak álmodozom egy nagy házról és sok-sok nagy szekrényről.

    VálaszTörlés
  4. Úgy látszik, anyagokból, fonalakból és szekrényekből sosem elég!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése